Colorado, Manning, bár - Egy bárban látjuk a pultnál ücsörögni Mr Elkinst, egy idős vadászt aki épp a naplóján dolgozik. Egy banda tér be a helyre, whiskeyt rendelnek. A pultos kiszolgálja őket, majd mire visszafordul Elkinshez, a férfi már eltűnt a hátsó ajtón keresztül.
Manning, Elkins háza - Elkins pánikban ér haza, jól bezárkózik, de bent már ott áll a banda egyik tagja, egy fiatal nő, Kate. Úgy beszél Elkinssel, mint régi ismerőssel és azt mondja neki, hogy megöregedett. Elkins bezárkózik az egyik szobába, majd a széfből egy régi pisztolyt vesz elő és elkezdi megtölteni. Már épp készen lenne, amikor a tetőablakokon keresztül két férfi tör be a szobába, elveszik tőle a pisztolyt majd rátámadnak.
Kávézó - Sam és Dean egy asztalnál ülnek, Dean újságot olvas, Sam a laptopján keresgél. Mivel egyetlen furcsa esetet sem találnak, Dean azt javasolja, utazzanak New York állam északi része felé, hogy Sam újra találkozhasson Sarah-val. Végül Sam az interneten rátalál Elkins halálhírére, Dean pedig rájön, hogy a férfi neve szerepel apjuk naplójában.
Manning, Elkins háza - A testvérek éjszaka átvizsgálják Elkins házát. Hamar rájönnek, hogy a férfi vadász volt, valamint Dean kiszúrja a padlón a fegyver dobozát. Találnak egy üzenetet is a padlóba kaparva - egy postafiók adatait.
Posta - A fiúk elmennek a megadott postához és kinyitják a postafiókot, amiben egy levelet találnak.
Impala - Sam és Dean a bontatlan levél felett beszélgetnek - a rajta álló címzés "J.W." és úgy gondolják, az apjuknak szól. Hirtelen valaki bekopog az Impala ablakán: John az, majd beszáll a hátsó ülésre. Kiderül, hogy John Elkins halála miatt jött, aki jó barátja volt. John elolvassa a neki címzett levelet, amiből kiderül, hogy Elkinsnél volt a Colt. Dean elmondja apjuknak, hogy látta a dobozát, de a revolver nem volt ott. John nem fecsérli a szót, rögtön cselekedni akar, de a testvérek semmit sem értenek. Apjuk elmondja nekik, hogy Elkins vámpírokra vadászott és valószínűleg most is vámpírok támadták meg a férfit és vitték el a Coltot.
Országút - Végignézünk egy vámpírtámadást. Egy kocsi fékez, mikor meglátnak az utasok egy az úton keresztben fekvő férfit. A segítségére sietnek, de a férfi kinyitja a szemét, látjuk előbújni a második fogsorát és rátámad a kocsi utasaira.
Motelszoba - A fiúk a két ágyon alszanak, míg John egy széken ül és a rendőrségi rádiót hallgatja. Amikor beérkezik a gyanúra okot adó hívás, a férfi felébreszti Samet és Deant, majd útnak indulnak.
Országút - John a rendőrökkel beszél, amíg a testvérek a kocsiknál várják. Sam dühös, amiért a férfi nem engedte őket magával, Dean azonban csak annyit mond, hogy inkább ne kezdjék ezt ismét. John közben visszaér a kocsikhoz és megmutatja a helyszínen talált vámpírfogat.
Impala - Dean a vámpírok szokásairól beszél, Sam azon rágódik, hogy apjuk nem mond el nekik semmit és elvárja, hogy vakon kövessék az utasításait.
Vámpír fészek - A vámpírok némi alkohol társaságában buliznak, amíg az utolsó támadás áldozatai megkötözve ülnek. Megérkezik Luther, a vezetőjük és Kate párja, aki a fogoly pár férfi tagját a többieknek adja, a lányt viszont érdekesnek tartja. Kate megmutatja neki az Elkinstől szerzett dolgokat, Luther pedig felismeri a Coltot. Nem túl boldog, hogy Kate meggondolatlanul a férfi után ment - fél, hogy vadászok fognak érkezni.
Impala - John felhívja Deanéket telefonon, hogy a következő kijáratnál forduljanak le. Sam megkérdezi, hogy miért, de bátyja azt mondja, apjuk nem mondta el az okokat. Sam beletapos a gázba, megelőzi John autóját és lefékez előtte az úton. Kipattannak a kocsiból és Sam azt kéri az apjuktól hogy avassa be őket a nyomozásba, végül azonban csak a régi sérelmeket emlegetik fel.
Vámpír fészek - Kate és Luther átváltoztatják a fogoly nőt vámpírrá.
Közben John és a fiúk megérkeznek a fészekhez és apjuk elmondja, hogy az a terv, hogy besétálnak a fészekbe, amíg a vámpírok aludnak. Mielőtt bemennének, John mesél nekik a Coltról: elmondja a fegyver történetét és hogy a legenda szerint a revolver képes bármit megölni. Apjuk rámutat a tényre: ez a pisztoly lehet a megoldás a sárga szemű démon ellen.
John, Sam és Dean bemennek a fészekbe. A testvérek a foglyokat szabadítják ki, apjuk a Coltot keresi. Sam elkezdi kiszabadítani a nőt a kötelekből, akit Kate és Luther nemrég átváltoztattak - mikor a lány felébred, riadót fúj. A vámpírok felébrednek, de John és a fiúk kijutnak a fészekből, de a Colt ott maradt. Apjuk elmondja, hogy ha egy vámpír megérezte a szagukat, akkor örökre követi őket, így fel kell fegyverkezniük.
Motelszoba - John és Sam Deanre várnak - a fiú egy hullaházba ment, halott ember vérét szerezni, mivel ez hatékony fegyver a vámpírok ellen. Közben apjuk elmondja Samnek, hogy amikor megszülettek, nyitott nekik 1-1 számlát, amikre pénzt rakott félre a főiskolai tanulmányaikhoz és sosem ilyen életet szánt nekik. Dean visszaérkezik - megszerezte a vért.
Országút - Dean az Impala motorját vizsgálja, amikor megjelenik Kate és egy férfi, könnyű zsákmányt sejtve a fiúban. Amikor azonban rátámadnak, Sam és John halott ember vérébe mártott nyíllal lövik le őket. Kate-t elfogják, a férfit pedig John lefejezi. Apjuk egy büdös gyógynövénykeveréket éget el a tűzben, ami elfedi a szagukat egy ideig, így észrevétlenül tudnak támadni. Kiderül, hogy a terv szerint a testvérek kipucolják a vámpír fészket, majd lelépnek amíg John lebonyolítja a cserét: Kate-et a Coltért. Sam nem akarja egyedül hagyni ismét az apjukat, de ő megparancsolja nekik, hogy engedelmeskedjenek.
Vámpír fészek - Luther megérzi Kate szagát, aki John kocsijának anyósülésén ül, még mindig kiütve. A vámpírok nagy része a kocsi után megy. Közben Sam és Dean bemennek a fészekbe és kiszabadítják a foglyokat.
Országút - John és Luther lebonyolítják a cserét, ám mielőtt a férfinél lenne a Colt, Kate magához tér annyira, hogy szembeszálljon vele. John a földre kerül, ám ekkor a testvérek megjelennek és szembeszállnak a vámpírokkal. Végül John lelövi a Colttal Luthert.
Motelszoba - John elmondja a fiúknak, hogy úgy döntött, mégis együtt erednek a démon nyomába, mert családként erősebbek.
|