Miközben könnyű lenne feltételezni, hogy Speight azért kapta a lehetőséget, mert magas helyeken vannak barátai, a színész elmondta a Varietynek, hogy ez egy olyan szerep, amire 2 éve készül és nagyon komolyan veszi. Az alábbi interjúban Speight beszél a hosszú útról, ami a Supernatural rendezői székéig vezetett, az emberekről, akik segítettek neki eljutni oda és hogy a rajongók mire számíthatnak a TV rendezői debütálásától, a Just My Imaginationtől, melyben Samet és Deant meglátogatja Sam gyerekkori képzeletbeli barátja, Sully.

Ez az első TV-epizódom amit rendeztem, de több év óta a rendezői szerep körül keringtem mert nagyon szerettem volna egy erős tervet készíteni, hogy bekerüljek az elbeszélő történetmesélésbe - értsd TV és film - szóval elhatároztam hogy feltalálom magam ebben a szerepben, mert nyilvánvalóan besétálni egy szobába és azt mondani: "színész vagyok, de szeretnék rendezni", ez mindenki lehet. Hogy igazán megmutasd az embereknek, hogy komolyan gondolod, ahhoz el kell járni és terhessé kell válni ezzel a gyerekkel. Szóval írtam és rendeztem egy rövidfilmet, amiben nem szerepeltem, hanem Rick Gomez volt a főszereplő - aki az egyik kedvenc színész haverom Az elit alakulatból - és a film címe America 101 volt. Megcsináltam és kivittem a filmfesztiválok világába, és nagyon-nagyon jól szerepelt. Egész 2015-öt a filmmel való utazással töltöttük, az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában több mint 30 fesztiválon szerepelt és végül a Virgin Airlines felkapta és a repülőgépein vetíti, a Shorts International pedig globálisan terjeszti. Jelenleg elérhető az iTunes-on, szóval nagyon jól szerepelt egy rövidfilmhez képest.

És igazán elindította a beszélgetést - Bob Singer és Phil Sgriccia a rövidfilm rajongói lettek, de ez nem azt jelentette, hogy csak odaadtak egy epizódot, mert ez egy projekt volt, a Supernatural pedig egy nagyon megalapozott műsor, nagyon tehetséges rendezők nagyon hosszú sorával és stabil vezetőkkel, és nem kapcsolták ki a bevált receptet csak mert egy dolgot jól csináltam. Szóval arra használtam a rövidfilmet hogy betörjek a reklámvilágba... 7 reklámot rendeztem a Pepsinek 2014-ben, pár másik márka spotjai mellett, és minden alkalommal, amikor rendeztem valamit, elküldtem Bob Singernek és Phil Sgricciának azt mondva: "ezt csinálom, ezt forgattam épp". Informáltam őket mindenről, mert szerettem volna hogy A: lássák, hogy a rövidfilm nem szerencse volt és B: megmutassam nekik, hogy komolyan gondolom...

Egyben megvolt az előnyöm, hogy ismertem a stábot... Megkaptam Bob Singer, Phil Sgriccia és Jeremy Carver jóváhagyását hogy felmenjek és árnyékként kövessem a legrégebb óta benne lévő rendezőket, - Tom Wrightot, Bob Singert magát, Phil Sgricciát magát - és ezt csináltam pár hónapon végigaraszolva. Szintén elvittem a filmemet a Warner Bros.-nak, megmutattam nekik, megmutattam a reklámokat amiket csináltam és bevettek a nagyon nagynevű rendezői programjukba... ami arra lett kitalálva, hogy fogják azokat az embereket, akik úgy érzik, hogy van sok rendezői tehetségük és finomhangolják a képességeiket egy olyan emberré, akit egy Warner Bros. TV-műsor vezetőjeként szeretnének látni.

Szóval egy nyarat töltöttem el ezt csinálva, pár rettenetesen tehetséges emberrel és lényegében igyekeztem meggyőzni egyszerre csak egyet, a teljes folyamat alatt pedig mindenkit, akinek része van a döntéshozó folyamatban, hogy komoly vagyok és tettre kész, elkötelezett hogy jól csináljam, megértettem, hogy mit tudok és mit nem és biztos vagyok benne, hogy minden alapom megvan arra, hogy kezeljek egy epizódot egymagam, amikor megkapom a lehetőséget. És szerencsémre a két éves periódus után bevált, és Jeremy felhívott ezen a nyáron és azt mondta: kaptál egyet. És most itt vagyunk.

 

Annyira bonyolult. Elképesztő, mennyi munka összerakni egy TV-epizódot. És ezt én mondom, egy pasi, aki 25 éve van a TV-ben. Nem ez az első rodeóm, forgatásokon töltöttem a teljes felnőtt életemet, és még mindig lenyűgöz, a munka mennyisége ami egy műsor összerakásával jár. Az egész mögött a stáb jól olajozott, légmentesen záródó gépezete áll, szóval csak elképzelni tudom, hogyha a stáb nem jönne ki ilyen jól egymással, vagy rosszak lennének, az az egészet lehetetlenné tenné.

Learattam az előnyeit hogy olyan stábom van, akik 11 éve együtt menetelnek, rajta vannak és teljesen elkötelezettek. Millió és egy döntést kellett hoznom, de minden alkalommal, amikor egy döntés megszületett, végrehajtották, ráadásul magas színvonalon. Tudták, mely kérdéseket kell feltenniük, és hozták a professzionális véleményüket és szakértelmüket minden problémánál, kicsinél és nagynál. Lenyűgöző volt ezekkel az emberekkel együtt lenni, közös célért dolgozni, ami egy remek TV-epizód elkészítése volt. Kimagasló volt, de nem tudom leírni, mekkora munka. Nem lehet tudni, mekkora munka van egy TV-epizód elkészítésében anélkül, hogy benne lennél. Rengeteget tanultam, és rájöttem, mennyire keveset tudtam igazán ezelőtt.

Teljesen úriemberek voltak... egyáltalán nem okoztak nekem nehéz időszakot, hihetetlenül támogatóak voltak. Okoztak bánatot és nehéz időszakot, ahogy pasik szórakoznak más pasikkal? Kétségtelen, persze, ez azért volt, mert barátok vagyunk és nem is számítottam kevesebbre. De nem léptek ki az útjukról hogy meglékeljék a hajót - nem lopták el a szövegkönyvem, nem égették el a székem, nem zártak be az Impala csomagtartójába, nem tettek semmi olyasmit, amivel akadályozták volna a folyamatot. Haverok voltak, akik segítettek, és a folyamatot a lehető legsimábbá, pozitivabbá és sikeresebbé tették - remek volt. Azt mondhatom, hogy a forgatáson Jaredtől és Jensentől kezdve egészen az asszisztensekig - mindenki, minden részleg feje, az összes részleg minden stábtagja nagyon nagy dolgot mutattak fel. És nézd, én egy színész vagyok, aki rendezett, nem tudom, hogy ez egy szemforgató dolog-e a stábnak, mint "ó, itt egy újabb", nem tudom mi erre a szokásos válaszuk, de számomra hihetetlenül szívélyesek voltak és a tisztelet minden szintjét megmutatták nekem miközben segítő kezet nyújtottak, az egész idő alatt fejebb és feljebb menve. Jó dolog volt a fogadó oldalon lenni.

 

Számtalan alkalommal beszéltem Jensennel és Mishával és nem tudtam elég információt szerezni az emberektől. Abban a pillanatban, hogy megkaptam a kijelölést, megszállott lettem iránta. Supernatural epizódokat néztem, bizonyos rendezők epizódjait egymás után, így tudtam megfigyelni a különböző rendezőket és hogy hogyan csinálták a felvételeik designját... ezért követtem három különböző embert hogy ráérezzek a munkafolyamatukra. Többet beszéltem Jensennel és Mishával, mint amire valószínűleg szükségem volt, mert véleményem szerint nem tanulhattam eleget elég gyorsan.

Nem volt oka, hogy ne gyűjtögessek össze mindent, ami emberileg lehetséges, mert az első alkalom mindig az első alkalmad lesz - nem számít, mennyire felkészültnek gondolod magad. A szüléshez hasonlítanám, elolvashatsz minden szakkönyvet, de egészen addig, amíg a szülőszobán nem vagy, a lábaddal a kengyelben, nem igazán tudod, mit csinálsz, szóval csak biztos akartam lenni, hogy feltettem az összes kérdést, amit esetleg feltehettem és végighallgattam az összes történetet, amit az emberek hajlandóak voltak elmondani - és Jensen és Misha nagyon kegyesek voltak. Phil Sgriccia kéthetente elvitt ebédelni és átbeszéltük újra és újra, Bob nagyon szívélyes volt és hagyta hogy kövessem, és Tom Wright - a fenébe, Hitchcockkal dolgozott! Hagyta hogy ott legyek, hagyta hogy a háta mögött álljak, hogy a dolgaikba lássak, hagyott kérdezni, figyelni és hallgatózni és minden egyebet.

Jensen és Misha álláspontjából, ugyanabból a szögből látnak rá mint én, színészek akik rendeztek. A különbség az, hogy Jensen 220 alkalommal volt a forgatáson, én meg ötször, de régóta színész vagyok, sok különböző munkával a hátam mögött, ahogy Misha is, szóval ebből a perspektívából szemléltük és nagyon érdekes volt hallani, milyen bukkanókkal találkoztak és milyen sikereket tapasztaltak meg azon az ajtón keresztül, amin beléptek ebbe a világba.

 

A munkám az volt, hogy elmeséljem a történetet, amit Jenny Klein írt és remek forgatókönyv volt, szóval ezt forgattuk le. Nem mondhatom, hogy nem voltak momentumok, amit átgyúrtunk vagy játszottunk vele egy kicsit. Nem csak Jared és Jensen volt ott, akik fantasztikusan tehetséges srácok - és ez nem csak kamu sajtós marhaság, bámulatosan tehetségesek és könnyedén mozognak az intenzív drámától a vidám, komikus pillanatokig... lenyűgöző őket nézni munka közben.

Szóval nyilvánvalóan ott voltak ők, és meg voltunk áldva egy elképesztő vendégszínésszel, mert ez az epizód ezzen a fő-vendégszereplőn áll vagy bukik, Sully karakterén, aki Sam képzeletbeli barátja és Nate Torrence alakította. És Nate Torrence lehet nem az a név, amit ismersz, de az arc, akit ismersz - millió alkalommal dolgozott millió projektben és mindig azok közt volt, akik kitűntek és megcsinálta. Nem vígjátékszínész, hanem komikus színész, egy fehérrépából is képes mókát csinálni, de közben nagyon bensőséges, meleg, stabil és őszinte tud lenni és döbbenetes volt, ahogy ilyen szintű mélységet hozott a karakternek. Jared, Jensen és ő jól szórakoztak, a vidám jelenetekben jól pattogtak a szövegeik, és biztosan voltak ott feltalált momentumok, amik csak a kamera előtt történtek meg, mert annyira egyben voltak és amikor eljött a landolás, benne voltak teljesen.

Van pár gyönyörű pillanat Jared és Nate közt, amik olyan jó alakítások, amit szerintem még nem láttam a műsorban. Szerintem Jared meghatározó munkát végzett ebben az epizódban, annyi érzelmet és indulatot hozott Sam Winchester karakterébe ebben a részben, és a kapcsolata a képzeletbeli barátjával teljesen, 100%-osan igazi, valódi és őszinte. Szerencsénk volt Nate-tel, mert felhatalmazta Jaredet, hogy a lehető legjobb Jared legyen. Nagyon tehetséges fiú, de csak akkor tudsz magas szinten teniszezni, ha van egy másik remek teniszező a háló másik oldalán és ez volt meg nekünk Nate-tel, és ez pár nagyon dinamikus jelenetet okozott.

 

Szerintem ez egy nagyon reflexív epizód Samnek. Szerintem az, hogy a múltja feltűnik a küszöbén, kényszeríti Samet hogy újraéljen pár emléket, ami nem mind kellemes és szembesíti azzal, mi történt vele gyerekként ami miatt kinyúlt egy képzeletbeli barátért, megidézett valakit akihez kötődhet a saját családján túl. Ez a személy miért nyúl ki érte és Sam miért érzi úgy, hogy visszatér a gyerekes szüksége, a kapcsolata ezzel a karakterrel? Ez megnyitja azt a nagyon korai, ártatlan energiát Sam Winchesterben és belecsap egy nagyon önelemző és reflektív erőbe.

 

Szerintem Dean lassabban kezd bízni, lassabban nyílik meg, és muszáj figyelnie az erre adott reakcióját mert lehet hogy nem igazán érti meg, de azt meg kell értenie, hogy Sam és ő különbözőek és talán Dean nem képes minden érzelmi lyukat betömni, amire az öccsének szüksége lenne. Talán többet várnak el, talán nem volt mindig a legjobb testvér, talán néha nem voltak ott a másiknak azon a módon, ahogy kellett volna vagy szerettek volna, és néha felismerni a saját hibáinkat és gyarlóságunkat nehéz dolog tud lenni, és Dean itt találja magát.

Nagyon jól szórakozunk az összerakása közben - Rob és én írtuk az összes szöveget, és nagyon közel járunk egy záró egyezséghez egy digitális forgalmazási céggel, ami azt fogja jelenteni, hogy lesz egy otthona a műsornak és ez nagyon izgalmas lesz. Nem fogom még elmondani, ki, mi, mikor, hol, vagy miért, de remélhetőleg hamarosan lesz egy bejelentenivalóm mert nagyon izgatottak vagyunk hogy ezek a megbeszélések hova visznek és buzgón igyekszünk lezárni a tárgyalásokat az otthonról, hogy pontosan tudjuk minden epizód paraméterét, mert mindegyik digitális cégnek különböző designja van és eltérő hosszúságú epizódokat akar. Szóval ezért nem forgattunk még, de mohón szeretnénk beleugrani a produkcióba az év első részében, amint ezt elvarrtuk.